A minap volt szerencsém komolyabban szemügyre venni a csapból kifolyó Instagramot. Aki nem ismeri, annak röviden annyit, hogy ez egy mobilos képmegosztó szolgáltatás, aminek körülbelül annyi értelme van, mint a vattacukorvágó becskának.

A szoftver indítása után bekapcsol a telefon kamerája és profi fotósok módjára lefényképezheted egy barátodat, ahogyan egy 40 éves fényképezővel és iPhone-nal pózol, vagy csak simán egy széket az olvasólámpa fényében. A variációk száma véges, körülbelül 10 alatt van, de ez nem is igazán fontos. A kép elkészítése után kiválasztunk a megjelenő húszas listából egy ízlésünknek megfelelő retrós effektet, majd egy négyzetkijelöléssel levágjuk a kép feleslegét, hogy az négyzet alakú legyen. Ezután jól megosztjuk - nincs olyan, hogy nem osztjuk meg - mérhetetlen szakértelemmel elkészített régi hatású fotónkat.

A szoftver internet hiányában el sem indul, szóval ha nincs mobilnetünk és kint vagyunk a világ végén egy erdőben, nem nagyon fogunk instragramolni. Remélem érződött a szavaimból az szarkazmus és a koncepció szégyenteljessége. Telefonnal csak a profik tudnak profi képet csinálni, egy 15 éves tinilány, akinek még fényképezőgép sem volt a kezében, nem! Attól, hogy rárakunk egy képre mindenféle rózsaszín effektet, nem lesz sem jó, sem retró.